Sekszpir, meg egy kalmár Velencéből - a rendező szerint – panelproli módon

A Velencei kalmárt mutatták be Egerben a Gárdonyi Géza Színházban - bár ne tették volna...

Mi volnánk a lelkes, színházszerető egri közönség piciny része, mármint a feleségem és én. Tegnap megnéztük az egri stúdiószínpadon ezt a darabot. Shakespeare-re mentünk és nagyjából ismertük a Velencei kalmár történetét, ezért aztán Shakespeare-t vártunk. Na, olyat nem kaptunk. Amit azért végignéztünk dermedt unalommal, enyhe utálkozással, idegenkedve, az egy érthetetlen hadoválássorozat volt, hiteltelen színészekkel, akik antikarakterüket villogtatva hadartak összefüggéstelen versszövegeket – átélésre képtelenül. Eközben mászkáltak falra fel s le, vetkőztek, öltöztek így-úgy, aztán néhányuk hirtelen szerepet is váltott menet közben, mert csak...

No igen, ebbe aztán olyan baromi sokat lehet belemagyarázni. Teszi is a ,,felkent” színházkritikus Koltai T. a darab prosijában, meg néhány, bennfentes csókosnak tűnő széplélek a színház.hu-n. Lelkük rajta. Telik állambácsi bukszájából. Ha ez a színház a nézőktől és az üzlettől függne, akkor Zsótér rendező egy ilyen darab rendezése után többé csak amatőr társulatok ingyen előadásait rendezhetné, művészileg önmegvalósítva és alázattól körbelihegve, mint Kossuth-díjas. Hiszen egy ilyen díj, az nem semmi, elvégre kaptak már hasonlót esztergályosok és szövőnők is. Ők is ugyanúgy megérdemelték…

Ha e kritikáért fizetnének, akkor tényleg szívesen és hosszan írnék a valódi darab születésének történelmi, társadalmi körülményeiről, az európai zsidóság kétségbeesett meneküléséről az inkvizíció elől Velencébe, abba az akkor már végzetesen hanyatló városba, ahol azután a zsidók, testi épségüket megóvva ugyan, de galád módon vagyonukból kiforgatván, éhezve tengődtek a gettókban. El se engedték őket. Igen, Velence tanácsa befogadta a zsidókat Európa minden tájáról, külön városrészt jelölt ki nekik, melyet gettónak hívtak, megkülönböztetett ruhákban kellett járniuk, majd módszeresen, rafinált rendeletekkel kizsarolta tőlük összes vagyonukat. Gyűlölték a velenceiek a zsidókat azért, mert szükségük volt rájuk. Belőlük és rajtuk élősködtek majd száz évig. Erről szól Shakespeare kiváló drámája. Ezt szerettük volna látni a feleségemmel Vass István fordításában. Nem ezt láttuk. Ehelyett útszéli, érthetetlen és értelmetlen, panelproli antiszemitizmust. Mindezt hamis karakterű, hiteltelenül rossz színészekkel. Összefüggéstelenül megcsonkított szöveggel, Shakespeare-t Sekszpirré lealázva.

Néhány keresetlen szót a színészekről:  Ők, a nyomorultul kiszolgáltatottak. Mind rossz volt a darabban. Tették, amire a rendező utasította őket: öltöztek, vetkőztek, másztak a falra, majd lógtak rajta, onnan is mondtak néhány érthetetlen mondatot. Ha kellett vonyítottak, és serényen másztak, sőt, ha kellett meztelenül ugráltak. Mertek volna nemet mondani, visszautasítani az ilyen szerepeket? Vidéken? Ugyan.

A hamis karakterekről: Ez is a rendező csúf furmánya. Shylock a zsidó bankár ,,megformálója” egy túlsúlyos, tahó hetessegéd. Ravasz tahónak hiteles csupán. Szolgája túltesz rajta, mert ő már egy valódi, tohonyán kövér, bőrnadrágos nepperféle. Egyikük artikulációja sem haladja meg egy tv-s celeb szintjét. Van még egy fiatal úszómesterféle és széparcú, meleg barátja, akivel összebújnak, smárolnak. Miért? Mert biztosan szeretik egymást. Ennyit érteni. Végül a nőkről. Hárman voltak a darabban. Ebből kettő folyvást egyik ajtón ki, a másikon be. Kisbőröndjükből vetkőztek, átöltöztek – sajnos - nem meztelenkedtek, pedig belefért volna... A harmadik hölgy valamivel jobban azonosítható szerepet alakított, mint a többi, mert ő volt a kalmár lánya. De csak valamivel. A felsoroltakon kívül volt még vagy három azonosíthatatlan szereplője a darabnak, akikről annyit lehetett tudni, hogy feltűnnek, mondanak néhány mondatot, majd állnak komoran, izgatottan, azután el- vagy felmásznak valahová.

A feleségemnek nemigen, de nekem például tetszett egy alacsony, szőke, kecsesen nőies színésznő. Az ő szerepét sem tudtam azonosítani az Istennek se, de a többiekhez képest üdítően kellemes jelenség volt, ami e szituban már erénynek számított.

Mindenkinek jó szívvel tudjuk ajánlani e darabot, ha vállalja, hogy a nézése közben elviseli a kínos feszengést, az értetlenséget, a színjátszás varázsának teljes hiányát és – a nyílt, parttalan, közönséges és értelmetlen antiszemitizmust. Lehet erre galád igény - manapság!